2010. május 16., vasárnap

A kritika ereje

Kicsinyke "rajz pályafutásom" során sok hatás ért, hogy milyen irányba fejlődjön a stílusom. Sokat tudnék említeni,de most konkrétan egyet szeretnék kiemelni,amit úgy érzek, hogy igen fontos nekem.
2008 óta az IC ranchon tanulok westernlovaglást. Az edzőm Istenes Csilla,akinek sok mindent köszönhetek,nem csak a lovaglásomat fejlesztette olyanra,amilyenre régebben igazán álmodni sem tudtam, hanem ,mint utólag kiderült, rejtett "képességemet" is megtalálta.
2009-ben egy video felvétel elemezése közben, véletlenül meglátta a gépben az egyik rajzom fényképét. Csilla felajánlotta,hogy felrakja az IC ranch honlapjára a rajzaimat, hogy lehet tőlem rajzokat venni és hogy vállalok egyedi megrendeléseket. Én már ennek is nagyon tudtam örülni, más nem ajánlotta fel még előtte,hogy hirdeti a rajzaimat, arról nem is beszélve Magyarország egyik legnépszerűbb westernranch oldalára kerültem fel.
Egy pár hét múlva egy beszélgetésünk folytán, Csilla elmesélte nekem, hogy szeretne egy falfestményt a házukba. A következő kérdése az volt, hogy vállalnám-e az elkészítését. Na, hát ez kérdés finoman szólva meglepett, és persze azonnal nem tudtam választ adni,de rövidebb makogások után kinyögtem egy igent,bár kicsit sem hittem el, hogy meg tudnám csinálni a festményt. De Csilla komolyan gondolta és pár napon belül megérkezett e-mail-en a kép.
Mivel soha nem csináltam ilyet, Csilla megkérdezte egy művész ismerősét,hogy milyen anyagot ajánl az elkészítéséhez, a válasz a sima falszínező volt.
Mivel semmiképpen sem akartam elrontani a rajzot, elhatároztam, hogy megcsinálom grafikáként és pasztellrajzként is mielőtt neki látnék pingálni a falat. A grafikát azért, mert abban vagyok a legjobb, a pasztellt azért,hogy lássam milyen színkeverést használjak majd fel. A grafikával még nem is volt gond, a pasztell az már érdekesebb kérdés volt.....
Eljött a nagy nap 2009. októberében,nagyon szép napsütéses meleg idő volt, lementem egész napra. Akkor még fogalmam sem volt róla,hogy vajon mennyi ideig fogom csinálni.
Leméregettük a falat,hogy mekkorába kéne felrajzolni a pacit. Aztán kimentünk a karámba lovat fotózni, hogy megkönnyítsük a munkámat, meg hogy minél jobban quarter horse testalkatú legyen a festmény. Ezzel elment a délelőtt,a délután meg a vázlatos felrajzolással,majd a festékek kiválasztásával. Csilláék vendégfogadása elsőrangú volt, beleértve a finom ebédet is.
Heti egy alkalommal jártam le Szentesre,így még 3 hétbe telt a falfestmény elkészítése.
A munkám folyamán Csilla a rajzot folyamatosan alakította és "beleszólt" abba, hogy milyen legyen. Nekem ez nem volt egy kicsit se bántó, mondván nem nekem kell, hogy tetsszen, akkor még csak ezt gondoltam.
Az utolsó nap este fél hétkor fotóztuk a festményt és már akkor is kezdtem azt gondolni, hogy tök jó hogy, beleszólt Csilla, egészen más szemléletet adott nekem is, és ténylegesen jobb volt azokkal a változtatásokkal amiket Ő javasolt. Elégedetten hazamentem, hogy életem első falfestménye egész jól sikerült. Fogjuk rá.
Eljött a jövő hét, telefonáltam, hogy mennék edzésre. Oké gyere,de még festeni is kéne jött rá válasz. A szeme nem elég jó, picit mű. Olyan My Little Pony-s kérdeztem vissza, igen valami ilyesmi jött a válasz.
A fene egye meg (már elnézést), pont azt nem tudtam a legjobbra csinálni, ami eddig talán a legjobban ment, na ezt már megint, hogy csináltam. Csilla azt kérte,hogy legyen sötétebb és élőbb  szeme, lágyabb. Rendben. Telcsi lerak, gyakoroljunk egy kicsit, nézzünk egy-két lószemet, na meg az előrajzolásokat. Rendicsek, asszem meg van a lágyabb szem. Ezt tényleg jól gondoltam.
Másnap meg tudtam csinálni olyanra a szemet, amilyenre kellett. Húúú...Ez tényleg sokkal jobb így. Soha senki nem kritizálta annyit egy rajzomat sem, mint Csilla most ezt az egyet. A kritika sose volt bántó, inkább irányt adó, de eleinte tényleg csak úgy gondoltam,hogy az Ő rajza, olyan lesz amilyet akar. De ennél sokkal többről van szó, az én látásmodom volt ferde, vagyis kellett neki ez a megvilágosodás, hogy ez így sokkalta jobb lett mintha ha csak a saját kis "kútfejemből" rajzoltam volna. Azt,hogy ezt előtte más miért nem tette meg azt nem tudom, bár jó lett volna ha előbb megtörténik. De ami késik nem múlik.

2010. május 9., vasárnap

Rajzolás

Már kicsi koromban is mindig firkálgattam valamit,és lenyügöztek a szép rajzok,még olyan egyszerűbb formában is mint pl. apám egyik grafikája,pedig Ő sose rajzolt csak egy hasra csapásra készült kép volt.
Azt nem tudom,hogy egy gyereknél, hogy lehet megállapítani azt,hogy tehetséges rajzos, de rólam ezt mondták.
Általános iskola 5. osztályáig végülis semmilyen komoly változás nem történt a dologgal kapcsolatban, de ott akkor, kaptunk egy új rajz tanárt. Új hely, új osztály, új tanár. Kingli Jánosnak hívták, elég érdekes személyiség volt. Az osztály kb. 95 % nem kedvelte,na én első perctől fogva szerettem az óráit. Talán lehet azt mondani, hogy Ő "fedezte" fel, hogy van érzékem a rajzoláshoz. Biztatott, hogy rajzoljak még többet és állandóan szorgalmik tömkelegével jártam órákra. Rajzoltam mindent, emlősöket,madarakat, vadállatokat,kutyát, macskát mindenféle- fajta állatot,csak embert nem.Persze, hogy dicséretes ötös volt a bizonyítványom év végén. Egyszer rajzolt nekem egy lovat, egy fekvő kiscsikót,arra már nem emlékszem,hogy volt-e valamilyen eseménye a dolognak vagy csak úgy csinálta a képet,de én annak annyira örültem....a mai napig meg van, tökéletes állapotban. Szerintem Kingli tanár úr is meglepődne,ha egyszer megmutatnám neki a rajzot,hogy a mai napig meg van. Általános iskola után gimiben,már nem volt senki aki így "felkaroljon",igazából le is állt a rajzolásom, talán ötös se voltam év végén, bár ahogy emlékszem nem is érdekelt. Gimi végeztével kezdtem el rajzolgatni ,de nem komolyan,míg meg nem ismerkednem a mostani párommal és rá egy másfél évre kiderült,hogy ismer egy festőt Békéscsabán aki egyébként mesterfodrász is. El kezdtem nyúzni páromat,hogy menjünk,beszélgessünk vele hátha tanítana és fejlődhetnék. Azt a mai napig nem tudom,hogy mi inspirált akkor, hogy én feltétlenül rajzolást akarok tanulni. Felvettük vele a kapcsolatot 2006 tavaszán. Szeverényi Mihálynak hívták és rövid egyeztetés után elhívott minket a műtermébe. Meglehetősen vallásos ember ez nagyon hamar kiderült és aki éppen akkor készített egy ember nagyságú képet a kifeszített Jézus Krisztusról. Ránézésre már készen volt kép, legalábbis nekem laikusnak úgy tűnt, de ő mondta,hogy nem még nagyon sok munkája lesz rajta. Az államat vissza raktam a helyére,mivel meglehetősen leesett a kép láttán. A festmény az egyik békéscsabai templomot díszíti, elég nagy rendezvény volt az átadásán.
Megnézte a rajzaimat,megkérdezte hogy tényleg én csináltam-e őket és használtam-e hozzá indigót. Nem mondom,indigót sose használtam,ezek a rajzok csak úgy jöttek. Akkoriban szokásom volt,(meg végülis ,még ma is) hogy idézeteket írtam a rajzaimhoz. Nem könyvből kiírt idézeteket,hanem a saját én általam írt idézeteket írtam rá a rajzokra, úgy mond a rajz "ihletet" meg,mire kész lettem a rajzzal a fejemben már meg volt a szöveg. Na erre kérdezett rá Szeverényi,hogy honnan írtam ki őket,erre volt az a válaszom,hogy a fejemből. Azon már gondolkoztam egy párszor,hogy emiatt a mondat miatt vállalta a tanításomat vagy tényleg látott bennem annyi tehetséget,hogy érdemes legyen velem foglalkozni. A lényeg az,hogy szerintem ez az idézet írogatásom nagyon megtetszett neki,meg lehet,így utólag vissza gondolva a látott fantáziát a kezdetleges rajzaimban.
Megegyeztünk az árban,meg abban is,hogy kijelentettem,hogy nem vagyok hajlandó,se kockát meg almát rajzolni,meg semmi ilyesmi "hülyeséget".Tanítson,úgy,hogy lovakat rajzolunk.
Ok,mondta,de azt meg én tudjam,hogy lovat és embert a legnehezebb rajzolni. Nem baj, csináljuk.
Az biztos,hogy nagyon jó tanárhoz mentem. Mondta,hogy grafikákkal kezdünk utána csak a színesekkel,jó mondom,nekem az is bőven elég,ha megtanít grafikázni,nem hoztak lázba a színes rajzok. Megtanított mindenre,a tónusok használatára,a tónus átmenetekre azt,hogy nézem a  fényhatásokat ,azt,hogy nem mindig azt rajzoljuk amit láttunk és ami talán a legnehezebben ment az arányok betartását. Rengeteg gnóm lovat rajzoltam,mire tudtam annyira igényes lenni magammal és  a rajzaimmal kapcsolatban,hogy az utolsó szál sörény is jó helyen volt,a megfelelő méretben.Rendszeresen házi feladataim voltak,eleinte örültem,ha egy rajzot megcsináltam valahogy,aztán a nyár felé,már kettő is ment,meg szépen lassan megjelentek a színes pasztellrajzok.
A pasztell ceruzákról tudni kell,hogy a család kis híján leült mikor meglátta, hogy mennyibe kerülnek. Egy garnitúra ami ha jól tudom 12 db-os valami 5000 valamennyi volt már akkoriban is darab ceruzát nem lehet venni,csak garnitúrát. A kréta változata olcsóbb,de azzal nem lehet finom részeket megcsinálni. Na mindegy beruházunk,ilyet is olyat is,meg azért a Mestertől is kaptam egy párat. Imádtam Hozzá órára járni. És hála neki,hogy megtanított a pasztellrajzok elkészítésére,mert megtanította a színkeverést.A nyár végére már egészen kifinomultak a rajzaim,nem volt gond a arányokkal sem. Sőt már próbáltam profitálni a rajzokból egy párat sikerült eladni,sőt akkoriban volt talán egy megrendelésem is. Azt a boldogságot......
Egyre kevesebbet jártam,bár mondjuk nem azért mert nem akartam menni,hanem időbeli dolgok miatt .Misi foglalkozott fogyatékosokkal is,tanította őket rajzolni,sőt ha jól emlékszem csak velük foglalkozott,úgy mond én voltam csak a "normális kivétel". Az a lényeg,hogy végülis kiszorultam az időből.
De a rajzolást nem hagytam abba,sőt egyre inkább csináltam. Akkoriban jártam a Kodolányi Főiskolára,az igazgatónak annyira megtetszettek a rajzaim,hogy kettőt bekereteztetett és kirakta az irodájába. A fiának meg az tetszett meg amilyen stílusban rajzolok,ezért kapásból rajzoltatott velem 3 kutyát. Nagyon féltem tőle,hogy fog sikerülni,mivel előtte mindig csak lovakat rajzoltam.De sikerült és tetszett nekik,bár a rajzokra már nem nagyon emlékszem,hogy milyenek lettek mert se fénykép se fénymásolat nincs róluk. Későbbiekben vagy másfél év múlva megkérdezte,hogy galambokat vállalok-e,a válasz igen volt,de mondtam,hogy ha esetleg nem sikerülne vagy nem tetszene,akkor maradjunk annyiban hogy marad nálam a rajz és nem kell kifizetni.Ok. Hál istennek tetszettek,meg egész jól sikerültek.Ők azok:
De azért ebből a madár rajzolásból nem csinálunk sportot. De utólag nézve biztos bele nyúlnék és változtatnék a rajzon.Az ilyen kitérések adtak önbizalmat,hogy nem csak lovat "tudok" rajzolni és önbizalom az nagyon kell,főképp nekem,meg nagyon kellettek a kritikák,hogy tudjak fejlődni.
Azt,hogy kinek mint köszönhetek még a kritikák kapcsán majd a következő részben.
Első felvonásban talán ennyit a rajz karrieremről,szerintem még kétszer ennyit lehetne írni,de talán most ennyi elég.
Folyt.köv.

2010. április 29., csütörtök

Lompos

Lompos alaszkai malamut,aki tavaly július 11-e óta család oszlopos tagja. A fajtáról tudni kell, hogy gyönyörű,makacs, rendkívül intelligens és szerintem hűséges,mert az enyém az nagyon az.
Standard szerint akár 900 kg mozgatására is képesek, nem igazán tudnak ugatni,inkább csak vonyítanak mint a farkas. Lompos előszeretettel leüvölti a mentő szirénát, a zenélő Family Frostot, a zenélő tejes kocsit, de ha olyanja van még a telcsim csörgését is. A szőre így tavasszal nagyobb odafigyelést igénnyel,de nem vészeset.
Sokan azt hiszik, hogy ez a nagyon szép kutya,ami úgy nézz ki mint egy farkas,marha jó házőrző is. Nézőpont kérdése,mert biztos,hogy annyira fog örülni a betörőnek,hogy lelassítja majd a körbe ugrálás meg nyalakodás. A szánhúzók nem házőrzők, hanem munkakutyák, ma meg inkább kedvencek.
Hatalmas energia tartalékaik vannak,szóval a séta nálunk úgy kezdődik, hogy alaphangon 6-7 km. Akár futva is. Csirkét nem érdemes mellette tartani, vagy legalábbis jól elzárva,de ez igaz egyéb kis állatokra is mint macska.
Lompos a mi macskáinkkal nagyon jól el van köszöni,kifejezetten imádja őket,de idegen macska ne merészkedjen az udvarba,de galamb se szálljon le, ha nem muszáj.A szánhúzókról azt tartják, hogy szökősek. Hát ez a mi kutyánkra nem igaz,mert soha nem menne ki a nyitott kapun, bár erre én mindig nagy hangsúlyt fektettem a többi kutyánál is. Ha sétálni megyünk, kint a kertekben bátor szívvel engedem el,mert első szóra visszajön,és bármilyen vad ugorhat ki a bokorból,ha szólok, velem marad vagy hívom visszajön.
Na most ezzel senki se gondolja, hogy én mekkora kutya kiképző vagyok,mert egyáltalán nem.
   Lompos úgy mond az első kutyám,mert a többi család kutya volt.
Egyszerűen mi összeillünk,én akartam egy ilyen kutyát ő meg csak velem akart hazajönni. Legyen inkább szerencse, hogy pont egy ilyen kutyát fogtam ki.
Hát úgy röviden ennyit róla,persze még rengeteg mesélni valóm lenne,de majd később még írom az oldalakat róla.

2010. április 27., kedd

Az első nap!

Butsi Adrienn vagyok és 1985-ben születtem Békéscsabán. (Ilyenkor jövök rá, hogy milyen régen volt már 85....,nagyon telik az idő)
Kicsi korom óta állat mániás vagyok,ebből adódóan van itthon egy-két "jószág",meg elég sok minden megmozdult már az udvaron. Ezt értem a zebrapintytől a rackabirkáig.
De a nagy szerelem az a ló.Mindig az is volt meg az is lesz. Ezért 1998-ban,kemény 1 éves lovastudással,vettünk egy lovat.Ő Flipper. Magyar félvér,herélt. Így elég sablon lónak tűnik,de nekem biztos nem az. Flipper 1995.szeptember 20-án látta meg a napvilágot a mezőkovácsházi TSZ-ben. Eredeti neve: Nagyfiú. (Nekem egyáltalán nem tetszett ez a név anno,ezért már megvételkor elvolt döntve a név váltás.)Azóta velem van és nagyon sok mindenen mentünk együtt keresztül. Róla röviden ennyit,majd a későbbi blog bejegyzésekben bővebben,most csak egy rövid bemutatkozást szeretnék.
A másik nagy állatmániám a kutya,ezen belül is szánhúzók,de már vagy 10 éve mondogattam,hogy nekem kell egy ilyen.........2009 július 11-ig.
Kint lovagoltam a pályán és megláttam hogy egy szánhúzó kóborol az utcán. Oda jött hozzám és Flipperhez elkezdett játszani a lóval és hiába próbáltam elzavarni sehogy sem sikerült. Olyan szinten nem,hogy kirohantam a lóval terepre és még oda is követett,lerázhatatlan volt és végül bekövetett a kapun is. :-) Ő Lompos egy alaszkai malamut. Az én szánhúzóm.
A következő bejegyzésben majd rakok fel képet róla.